Szakmák Színpada - Inspiráló történetek a szakma mesterétől, Balogh Pétertől
Nagy sikert aratott a Szakmák Színpada elnevezésű programsorozat ötödik rendezvénye is, melynek vendége Balogh Péter szoftverfejlesztő és startupper volt. Ezúttal az informatika és távközlés ágazat kapott helyet a "színpadon".

Szakmák Színpada Balogh Péterrel - Az informatika és távközlés ágazat bemutatása
A Szakmák Színpada ötödik előadására is sor került a Szolnoki Szakképzési Centrum területén, amely során a fiatalok újabb ismereteket sajátíthattak el az ismert szoftverfejlesztő, Balogh Péter beszámolója alapján, aki személyes történetein keresztül vezette be őket az informatika és távközlés sokoldalú és megunhatatlan világába, miközben saját élményeivel és tapasztalataival mutatta be nekik a szakterület lehetőségeit és kihívásait. Balogh Péter előadása nem csupán élvezetes volt, de igazán tanulságos is. Beszámolójában remek példákat állított fel a jelenlévők számára, hogyan lehetnek sikeresek ezen a területen. Rendkívüli módon inspirálta és ösztönözte a hallgatóságot, valamint sokak érdeklődését felkeltette az informatikai pálya iránt.

A programot ezúttal a Szolnoki SZC Pálfy-Vízügyi Technikum diákjai és tanárai nyitották meg, akik mélyebb betekintést nyújtottak a vendégeknek az informatika és távközlés világába. Bemutatták a hálózatépítés alapjait, SOHO routert programoztak, saját készítésű HTML és JavaScript programnyelven írt játékokkal szórakoztatták a résztvevőket, illetve virtuális számítógépszerelésre is biztosítottak lehetőséget az érdeklődőknek.
Az iskola által előkészített foglalkozások sokak érdeklődését felkeltették az ágazat iránt, mivel a résztvevők részletesebb képet kaptak az informatika területéről.
Előadása során Balogh Péter arra biztatta a tanulókat, hogy találják meg azt a tevékenységet, ami nemcsak közel áll hozzájuk, de fejlődhetnek is általa. Hangsúlyozta, hogy nem vagyunk egyformák, így teljesen rendben van, hogy mindenki más útvonalon indul el a saját jövője felé. Annak érdekében, hogy a résztvevők már okosabban tudjanak gondolkodni a saját pályájuk tervezése során, ismertette azokat a hibákat, amelyeket az emberek gyakran elkövetnek egy ötlet kidolgozásakor.
Az előadás végén a tanulók közös képeket is készíthettek vele, illetve további kérdéseket is tehettek fel neki, amelyekre készségesen válaszolt.
A rendezvény célja a különböző szakmák sokszínűségének bemutatása, valamint a fiatalok szakmai orientációjának támogatása volt, amelyhez Balogh Péter előadása nagyban hozzá is járult.
Alig várjuk, hogy a jövőben további meghívott vendégekkel és még izgalmasabb programokkal bővítsük ezt az örömteli és tanulságos sorozatot.
Szakmák Palotája – A jövő szakmai élményeinek kezdete.
A rendezvényről az alábbi sajtómegjelenések számoltak be:
· A Szolnok TV Aktuális című hírműsorában a bejátszás 12 perc 40 másodperctől látható:
https://www.szolnoktv.hu/musorok/aktualis-2025-06-12
· Az eseményt a Szolnoki Napló is meghirdette: