Mi a különbség a szakmai oktatás és a szakmai képzés, a szakma és a szakképesítés között?

A képzések ingyenessége

Az első két szakma (az első szakmai vizsga befejezéséig, a második szakma esetén legfeljebb három tanéven keresztül) megszerzése mindenki számára ingyenes.
Ingyenes képzéseinken az első képesítő vizsga letételéig térítésmentesen tanulhatnak azok, akik még nem rendelkeznek az új szakképzési rendszerben szerzett szakképesítéssel.

szakmai képzés

A megújult szakképzés rendszerében az új képzési szerkezet egyik ágát a kizárólag szakképző intézmény által szervezhető szakmai oktatás keretében elsajátítható szakmák (melyek szintje, képzési ideje jogszabályban (Szakmajegyzék) rögzítettek), másik halmazát – a Programkövetelmények alapján, szakképző intézmény és felnőttképző által egyaránt szervezhető, jellemzően rövidebb időtartamú, valamely szakmára ráépülő vagy egyéb speciális tartalmú szakmai képzés keretében megszerezhető – szakképesítések alkotják.
A szakmai képzés befejezése után a képzésben részt vevő akkreditált vizsgaközpontban képesítő vizsgát tehet. A sikeres képesítő vizsga eredményeként kiállított képesítő bizonyítvány államilag elismert, önálló végzettségi szintet nem biztosító szakképesítést tanúsít.
Ingyenes képzéseinken az első képesítő vizsga letételéig térítésmentesen tanulhatnak azok, akik még nem rendelkeznek az új szakképzési rendszerben szerzett szakképesítéssel.
A szakképző intézmény szakmai programjában meghatározottak szerint, az intézmény igazgatójának döntése alapján lehetőség van a korábbi tanulmányok, megszerzett ismeretek és gyakorlat beszámítására, és ezáltal a képzési idő rövidítésére.

nézze meg képzési kínálatunkat!

pályaválasztási tanácsadás
szolnokifelnottkepzes.hu